Rendjük képzőművészeti, színeik és faktúrájuk művészivé érett az évszázadok alatt. Bennük lappang a középkor. Lecsiszolták őket, de ők megőrizték lényegüket. Nem templomot tartanak már fölém, hanem profán lakást, amibe áthoznak valamit abból a régi hangulatból, a túléltekből, a klastromból, ami voltak. És mindegyikük másmilyen, az egyiken őrült repedések hosszában, mely e pillanatban is reped, egy fagyott sikoly, a másikon luk, a harmadikon piciny lukakcsák, a negyediken korhadás, mintha seb lenne, de már behegedt. Szúk, egerek, patkányok rovarok vájatai, pókok újtai látszanak rajtuk (egy pókom nekem is van), de erezetük a szép régi selymeké, csupa hullámvonal és fodor, tafota, itt behúzva, ott kiengedve, és barna göcsörtjeik ékesítik őket. A színeik a világossárgától a barnásfeketéig váltakoznak. Melegséget kölcsönöznek a lakásnak. Régi ácsmesterek ígérét teljesítik. A természet, a természetesség sugallatait oltják belé a falba, és kaleidoszkopikus játékosságot is."Ne félj, leányom" - ezt mondják, biblikusan. A védelmezők, és az akasztott emberek patrónusai.
fára emlékeznek, vagy olyanok, akár az öreg emberi csontok.
Fényeskedni is tudnak azonban, megfiatalodva, sudáran, energikusan:
Szeretek közel lenni hozzájuk, köztük, velük lenni, néha az arcomat is hozzájuk simítom. Strukturalista volnék mégis - és a múló idő misztikumát figyelem velük. Beleépítem magamat a struktúrába, közös házat kellene létrehoznunk. Mintha okosan néznének.
\
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése