2014. december 20., szombat

Imádom ezeket a gerendákat

Ha festő lennék, képek százait festeném, rajzolnám ezekről a gerendákról, amelyek bekötik ezt a tetőtéri, kétszintes lakást, melyben most élek, mértanian, arányosan felosztják egységes légterét és elosztják felületeit, láthatóvá teszik a szerkezetet, melynek létezéséről egyébként nem is tudnék, és erőt adnak ennek a térnek, mely nagyobbnak, határozottabbnak látszik általuk, definiáltnak, anélkül hogy bármit erőltetnének vagy cifráznának. Nem, ezek hivalkodástól mentes, funkcionális gerendák, szolgáló erejűek, ezek (ki)tartanak; szívósak és szépek. Nemesek, öregek  - csupa ránc és barázda, szarkaláb,bőrhiba, nos, éppen ez bennük a szép. Innen az erdőből valók, erdőt képviselnek, onnét vétetett az épület.


Magukba szívták a történelmet, a több száz éve alatt, amit itt töltöttek, megszenvedték a renoválásokat, a műtéteket, a szúk kiűzetését. Telis-tele vannak mintákkal, görbe vonalakkal, göbökkel, pöttyökkel, hasadékokkal, repedésekkel - az idő dolgozta ezeket beléjük évről évre, "művészien" száz évről száz évre; kaptak csavarokat, megerősítéseket, le lettek tisztogatva és, tán telítve is.


Rendjük képzőművészeti, színeik és faktúrájuk művészivé érett az évszázadok alatt. Bennük lappang a középkor. Lecsiszolták őket, de ők megőrizték lényegüket. Nem templomot tartanak már fölém, hanem profán lakást, amibe áthoznak valamit abból a régi hangulatból, a túléltekből, a klastromból, ami voltak. És mindegyikük másmilyen, az egyiken őrült repedések hosszában, mely e pillanatban is reped, egy fagyott sikoly, a másikon luk, a harmadikon piciny lukakcsák, a negyediken korhadás, mintha seb lenne, de már behegedt. Szúk, egerek, patkányok rovarok vájatai, pókok újtai látszanak rajtuk (egy pókom nekem is van), de erezetük a szép régi selymeké, csupa hullámvonal és fodor, tafota, itt behúzva, ott kiengedve, és barna göcsörtjeik ékesítik őket. A színeik a világossárgától a barnásfeketéig váltakoznak. Melegséget kölcsönöznek a lakásnak. Régi ácsmesterek ígérét teljesítik. A természet, a természetesség sugallatait oltják belé a falba, és kaleidoszkopikus játékosságot is."Ne félj, leányom" - ezt mondják, biblikusan. A védelmezők, és az akasztott emberek patrónusai.

 Imhol szakrális jelentéseket vesznek fel, a kereszt-
fára emlékeznek, vagy olyanok, akár az öreg emberi csontok.


 Fényeskedni is tudnak azonban, megfiatalodva, sudáran, energikusan:


Szeretek közel lenni hozzájuk, köztük, velük lenni, néha az arcomat is hozzájuk simítom. Strukturalista volnék mégis - és a múló idő misztikumát figyelem velük. Beleépítem magamat a struktúrába, közös házat kellene létrehoznunk. Mintha okosan néznének.

\



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése