A borjú szeme

Arra gondoltam, voltaképpen az életerőt csodáljuk a művészetben. Azt a pluszt, amivel kreatív állapotában rendelkezik az ember. Ez a plusz persze a nemnormálisat is jelenti, mert kihág, kiugrik, kilép abból, ami szokványos, ami mindennapi menet. És ebből fakad aztán az, amit megcsodálunk, a forma, a színek, a gondolatok vagy az érzések, érzelmek teltsége... A művészet: a hattyú a vízben. És más állatok. Ma hosszú percekig bámultam a borjú szemét, és tovább is néztem volna, ha nem jön a gazda. Gömbölyű szemük volt, sötét, hártyás, gyönyörűen formált. (V.ö: tehénszemű Héra.) Hosszú, függönyös szempillákkal.
A hegyen vándorolva a Forgács Zsuzsa föladott témáján gondolkodtam: nővé válásom története. És az jutott eszembe, hogy voltam én hal is, néma hal. És más állatok. És ha most akarom, akkor egy másodpercre talán hal vagyok. Ló vagyok. Galamb. Nő vagyok. - Ilyen gondolatok séta vagy futás közben érnek, amikor velem futnak el, elszállnak, most is csak Rilke Hattyújáról jutottak eszembe.

Futópályám

Csodás volt az ég ma hol mintha nagy puha hófelhők borították volna, de nem volt elég hideg a hóhoz, hol kékellett egy kicsit, kisütött a nap. Az elmegyógyintézet környékén a legszebb a táj. Boldogan lennék bolond Svájcban. Az is vagyok, nem csak nő, ahogy a Zsuzsa mondja, hanem bolond is, csak sajnos kezeletlen.
A két borjút bámulva teljesen együtt éreztem velük, és persze a Bodzára gondoltam sóvárogva. Sajnálatos, hogy a növényekkel és az állatokkal jobban együtt tudok érezni, mint az emberekkel, ezt a bűnvallomást is meg kell tennem; együtt rezegni is jobban tudok ővelük. De nem erre tanítjuk a gyerekeket az állatos versekkel, mesékkel, képekkel? Gyermekké tettél. Gyerek is vagyok. És nagyon jó ez az alakváltozás! Miért is kellene szilárd kontúrral és emberi identitással rendelkezni? Csiga vagyok. Hermafrodita. A csigacsápokat gyakran érzem is a fejemen. Viszem magammal a törékeny házikómat.
Ma Patak Márta parancsára a patakparton szerettem a fákat. Ez nem vicc, hanem pont így volt. Mártával teljesen egy húron pendülünk a természetben való föloldódást, természetszerelmünket illetően, meg a remetéskedésben is, meg még sok másban, a bolondságban is. Szuper ezt így bevallani. De legutóbbi leveleinkkel megerősítettük egymást ebben, és alighanem vállalni fogjuk a másságunkat.
Sasnak is lenni kéne, néha látok itt a Zugerbergen ragadozó madarakat, de ez csak vágyott azonosulás, mert a megragadás nem áll a kezemre; nem vagyok elég szemfüles.
Talán az állatokkal való azonosulási gyakorlatok segítenének kiélesíteni az érzékeim, ahogy a Bodzával való együttlét és a közös futások valóban segítettek megeleveníteni az érzékeimet, a szívemet.
Mi az, hogy nőnek lenni? A női kézírásból lehetne talán kiindulni, a női kézből. Mindkettő egyértelműen és azonnal fölismerhető, azonosítható. No és  hang is.

- - A temetőn keresztül sétáltam a hegyről haza, mindig megbámulom a sírköveket is. Svájcban még a sírkövek is százszor ízlésesebbek, mint otthon, a temető egyáltalán nem olyan giccslerakat. Igazi művészi sírok, síremlékek vannak, már sokat le is fényképeztem. Az egyik kedvencem ez a női sírkő.
A legszebb azonban talán akis Federiko sírja (gyerekhalottnak képzelem), mely egy kis kerek műtavacska mellett áll és tükröződik; igazi meditációs hely. Hogy is mondja Rilke A hattyúban?

Und das Sterben, dieses Nichtmehrfassen

jenes Grunds, auf dem wir täglich stehn,

St. Michael-temető

A magyar fordítások ez esetben nem jók. A halálban nem értjük és el nem érjük többé az alapot, ami itt mindennapjaink talaját képezi. Amire a hattyúnak nem is igen van szüksége.
A hattyúk csodálatából sem lehet kifogyni, ez megszokhatatlan, amilyen szépek.

Zürchersee

Zürichben értettem meg a Verhovina madarait, hogy miért olyan sokatmondó és a tragikum jele a település madártalansága. A zürichi tóban és környékén nagyon sok és sokfajta vízimadár lakozik és szálldogál, úszkál, sirályok, gémek, hattyúk, kacsák, és itt a Zugersee-n is sok a madár, kárókatona is van meg sokféle kacsa, széles szárnyú, nagy gémeket is láttam násztáncot röpülni.

Nekünk is van kismadarunk Zentán... Díszmadártenyésztő szeretnék lenni öreg koromra, mondtam Fannynak, aki kedvesen kinevetett. Pedig már elképzeltem a zentai udvaron a nagy madárházat, pintyekkel, kanárikkal, papagájokkal, és talán ilyen piros madarat is szereznénk... Piros madarak nélkül kell majd azonban élnem.

Eudocimus ruber

Elmaradottság

Minden nap fájdalommal gondolok a hazámra, mind a kettőre, Magyarországra is, meg Szerbiára is. Azok az emberek, akiket én ismerek, azoknak a java része nem tehet róla, hogy az ország, az állam, amelyben él, elmaradott, lecsúszott, szegény, és ő maga alig tud fönnmaradni, alig-alig tudja megőrizni fizikai és mentális egészségét, szorongásos neurózisban vagy kényszerneurózisban szenved, frusztrált, kábítószerekre vagy gyógyszerekre szorul, nehezen gyürkőzik meg hétköznapokkal és az ünnepnapokkal is, fél a jövőtől, nincs munkája vagy túl sok van, és aprópénzért végzi. Sokat vagyunk rosszkedvűek, okkal, mindenkinek megkeseredett a szája íze, akivel én otthon, vagy - másik otthon - Szerbiában találkoztam. Igaz, a felső osztállyal nem barátkozom, a hajléktalanoktól a középosztály felső harmadáig ágaznak a kapcsolataim. Sose voltam nem hogy gazdag, de még jómódú sem, kivéve gyerekkoromban, a titoizmus alatt néhány évig, ha jómód az, hogy bőven van mit enni, és húsvétkor új cipőt kapok. 

Viszont azt látom, hogy itt, Svájcban az embereket nem csak azért mások - békések, ápoltak, kifinomultak, előzékenyek - mert van pénzük, hanem azért, mert biztonságérzetük van ebben az államban, melynek a szerepe a védelmezés és a kiszolgálás. Azért van az állam, hogy biztosítsa a jómódot, és óvja a hagyományokat meg a természetet. Az állampolgárok kulturáltak, ezt nemzedékek során át megtanulták; ápolt, csinos, nagyon tiszta a környezetük, a magatartáskultúra egyszerűen rájuk ragad. Nem okvetlenül műveltek, de csínján bánnak egymással és a tárgyi javakkal, és igazi - vagyis nem harsány, hanem az óvásban és a tisztelet, a megbecsülés számos formájában, egyszóval tényleg a szeretésben megnyilvánuló - patriotizmus él bennük. Meg vannak békélve az állampolgári státuszukkal és az országgal. Nem arrogánsak, mert nem félnek és nem szerencsétlenek, nem lefelé csúsznak a lejtőn, mint mifelénk mindenki, aki nem tartozik az elithez.

A parasztokat is becsben tartják, támogatják, és olyan színvonalon élnek, mint nálunk az egyetemi tanárok sem, emeletes faházakban, jómódban, békésen. Amikor meglátom itt ezeket a parasztházakat

Átlagos parasztház Zug mellett

összeszorul a szívem, amikor azokra a magyar parasztokra gondolok, akiket ismertem a Vajdaságban vagy Magyarországon. Az istálló itt Svájcban tágasabb, kényelmesebb, mint mifelénk számos lakás vagy parasztházacska.

A népi és a városi építészeti hagyományokat becsben tartják, arról szó sem lehet, hogy tönkretegyék vagy romokban lássák a régi házakat, de makovecziádákat sem látta. Amikor ilyenkor eszembe jutnak a régi zentai polgárházak, melyekről málladozik a vakolat, lakosaiknak pedig nem telik semmire, maximum Jelen pivóra, akkor búslakodhatom.

Zugerberg - a város pereme

Búslakodom akkor is, amikor látom itt az óriásfenyőket és más ősfákat lépten-nyomon, és eszembe jut a szülővárosom, Zombor, ahol százával vágják ki a százéves fákat, általában egy egész utcát "elintéznek" egy szuszra, és egy piszokkal a bokrokat meg a füvet is letarolják. A természetvédelem itt olyan eszme, mely nap mint nap gyakoroltatik. Mindenki részéről. Az emberek szeretik a természetet. Közben Zentánál százával úsznak a Tiszában a palackok. A palicsi tó fortyog a szennytől.

Svájc, ha jól látom, nem fogyasztói társadalom. Itt a plázáknak, szupermarketeknek, bevásárlóközpontoknak nincsen olyan megbabonázó erejük, mint nálunk, az emberek nincsenek ráőrülve, hanem az egyszerűség, az elegancia, a kevesebb fogyasztás az ideál. A nemes anyagok, az egészséges ételek, a szép formák többet számítanak, mint a zaba meg a bóvli.

Az örökség teljesen renoválva pompázik itt. Miközben minálunk papolnak hagyományőrzésről, ahol pedig éppen ez hiányzik, ehelyett bárgyú és hülyítő folklorizálás, egy sosemvolt "népi kultúra" abajgatása folyik ezen a címen, közben a régi parasztházak és városi házak tönkrejutnak, a könyvtárakra, iskolákra nincs pénz, és kivész a sokrétű hagyományos kultúrának az írmagja is. Nálunk...  

Becsben tartott építészeti örökség

Minden nap százszor eszembe jut ez így, ezerszer. És mindig torokszorulást idéz elő, sajnálom, sajnálom, sajnálom.